Azok a kerttulajdonosok, akik nem ismerik a pitypang jótékony hatásait, nem igazán örülnek ennek a gyógynövénynek. Makacs, nehezen eltávolítható, újra és újra kivirágzik. Ahelyett, hogy küzdünk ellene, inkább ismerjük meg a leveléből, illetve a gyökeréből készült tea jótékony hatásait.
1.Természetes vízhajtó
A pitypangtea természetes vízhatjó, segít a szervezetben felgyülemlett víz eltávolításában. Erős vizelethajtó hatása miatt segítségünkre lehet húgyúti fertőzések esetén is, hiszen nem hagyja, hogy a kórokozók megtapadjanak a húgyutakban. Az orvosi medveszőlővel együttesen alkalmazva különösen hatékony lehet erre a problémára.
2.Védi a máj egészségét
A pitypang gyökerét a népi gyógyászatban a máj védelmezőjeként ismerik, mert megfigyelések szerint képes növelni az epe áramlását. Segíti a májat a méregtelenítésben, valamint a májbetegségek tüneteinek enyhítésében.
3.Kiválthatjuk vele a kávéfogyasztást
A természetes kávépótló elkészítéséhez a pitypang gyökeréből készíthetünk teát. Nem kell mást tennünk, mint forró vízben áztatnunk, majd leszűrnünk, és ízlésünknek megfelelően ízesítenünk.
4.Támogatja a fogyókúrát
Bár a kutatások még csak kezdeti fázisban tartanak, néhány szakember úgy véli, hogy a pitypangból készült tea segítheti a fogyókúrát azzal, hogy gyorsítja a májban lévő zsír lebontását.
5.Támogatja az emésztést
A pitypang gyökeréből készült tea nyugtatja a gyomrot, és pozitív hatással van az emésztésre. A népi gyógyászatban az étvágy javítására, a kisebb emésztőrendszeri betegségek, mint például a székrekedés enyhítésére használták.
Hogyan készítsük el a pitypangteát?
A pitypangtea elkészítésénél a legfontosabb, hogy biztonságos helyről szerezzük be a növényt. Legyünk körültekintőek és győződjünk meg róla, hogy előzőleg nem permetezték le a növényt, illetve nem érintkezett semmilyen vegyi anyaggal. Válasszunk fiatal példányokat, majd alaposan tisztítsuk meg őket.
A tea elkészítéséhez felhasználhatjuk a pitypang zöld levelét, illetve a gyökerét is. Ha a levélből szeretnénk teát készíteni, akkor mossuk meg a leveleket, majd áztassuk forró vízbe. Hagyjuk állni 15-20 percig és szűrjük le.
Ha pitypang gyökerét szeretnénk felhasználni, akkor miután kihúztuk a földből alaposan tisztítsuk meg, és vágjuk apró darabokra. Magas hőmérsékleten szárítsuk körülbelül 2 órán keresztül. A tea elkészítéséhez 10 percig áztassuk forró vízben a megszárított pitypang gyökeret, majd szűrjük le.
A pitypang mellékhatásai
A népi gyógyászat szerint a pitypang gyökeréből készült teának számos pozitív hatása lehet az emésztőrendszerre. Többek között növelheti az étvágyat, valamint enyhítheti a székrekedés és egyéb emésztőrendszeri probléma tüneteit.
A pitypang a legtöbb ember számára biztonságosan fogyasztható, ennek ellenére azonban előfordulhatnak mellékhatások. Azok, akik magára a pitypang virágjára is allergiások, azaz a virág megérintésekor allergiás tünetek tapasztalnak, csak fokozott óvatossággal fogyasszanak pitypang teát. A megfigyelések során előfordult, hogy a pitypang befolyásolta bizonyos gyógyszerek hatását, ezért amennyiben orvosi kezelés alatt állunk, illetve rendszeresen gyógyszert szedünk, akkor a pitypangtea fogyasztása előtt konzultáljunk kezelőorvosunkkal.
Forrás:
https://www.healthline.com/health/ways-dandelion-tea-could-be-good-for-your
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19678785
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2788186/